A Bussiness 2.0 nem volt rest és megkereste a jelenlegi kockázati tőkések krémjét, hogy feltegye nekik a millió dolláros kérdést. Milyen céget kellene most indítani amibe érdemes pénzt fektetni.
A válaszok igen elétrőek voltak, ám majdnem mindegyik nagyon érdekes és többnyire érthető választás, íme kiemelve néhány.

5 milliós befeketetői tőkét jelentene egy olyan eszköz, ami a vezetőnek a szélvédőre vetíti fel a szükséges információkat és a kocsiba épített számítógéppel a kormányra szerelt vezérlőn keresztül léphet interakcióba. Az eszköz előnye, hogy ugyan kissé zavarja a vezetőt, de messze nem annyira, mint egy hagyományos mobil.
Nagy teljesítményű adatbázisba 3 milliót fektetnének, amelyik felveheti a versenyt az Oracle és a Microsoft 10 éve uralkodó termékeivel, de mégsem kell hozzá a nagy monstrumok kapacitása.
Nem kémiai alapokon működő akumulátor 4 milliót kapna, ha másodpercek alatt feltölthető lenne, tovább bírnű, mint korábban bármi, és annyiszor lehet újratölteni, hogy a piacon jelenleg használatos akkumulátorok bármelyikét felülmúlja.
5 milliót fektetnének egy olyan szolgáltatás elkészítésébe, ami képes kiváltani és hatékonyabbá tenni az együttműködést excel fájlokon keresztül kis- és középvállalatoknak.
10 milliót érne egy olyan eszköz, amivel drót nélküli internet segítségével lehet a páciensek adatait bárhol figyelni.
Lejáró szabadalmú gyógyszerek új területeken történő hasznosítása 10 millió dollárt érne.
2 millót adnának egy olyan eszközre, amivel a mobilon keresztül is könnyedén lehet keresni a nagy keresőkben.
Az azonnali üzenetküldőkön keresztül megjeleníthető élő hirdetésekért is adnának 6 milliót, ha a következő 18 hónapban el tudna indulni.
2 millió egy olyan webes hirdetési szolgáltatás kidolgozására, ami képes lehet a videó bloggerek hirdetéseinek szervezésére, közvetítésre a videósok és a hirdetők között.
10 milliót érne befektetői oldalról egy olyan szolgáltatás, ami képes lehet a közösségi piac létrehozására a weben.
4 milliót érne egy olyan videó szerkesztő szájt, amelyik lehetővé teszi, hogy a felhasználói különböző videókat kapcsoljanak össze, és rátegyék a saját zenéiket.
Egy 2.0-ás útvonal tervező 5 milliót érne, amelyik képes megtervezni és összerakni az utazás útvonalát és lefoglalná a felhasználó helyett a szállást.
3 milliót érne egy olyan szolgáltatás, amelyik segítene a kis kiadóknak – bloggereknek – optimálisan értékesíteni a megjelenési felületeiket különböző csatornákon keresztül.
Végül 5 milliót érne egy ötlet befektetői oldalról, amelyik megmutatja, hogy melyik a következő masszív többszereplős történet az online térben.

A Bussiness 2.0 cikke